Benső utazásom története

A minap hosszú tervezgetés óta eljutottam egy porté fotózásra. Nagy izgalommal készültem a rá, hiszen fényképeim között ritka az olyan, amelyben azt az énemet látom, ami a tükörben is megcsillan előttem. Várakozás, kíváncsiság, s a vele járó izgalom előzte meg. Készítettem néhány fotót a nap folyamán, amely megmutatja az "átalakulásom" (bár lehet a "kifejeződésem" szó jobb ide) folyamatát. Amikor a hernyóból pillangó lesz. Mindenkiben ott van ez a rész, de oly ritkán kapcsolódunk vele össze, amikor teljesnek, egésznek, tökéletesnek érezzük magunkat. 

Hát ez ma velem megtörtént! Csodás volt!

Gondolkodtam azon ez egy álarc e, amit magamra öltök és elhitetem magammal, a világgal hogy ez vagyok én. Sok gondolatot indított el bennem ez az utazás. Sok korlátot döntött le. Hiedelem rendszerek, családi minták dőltek le, oldódtak fel benne. Sok minden átalakult a fejemben. Lehet ez egy szerep, egy álarc, de tudok róla, hogy ezt játszom, és jól érzem magam benne. Dönthetek felette!

De az érzés, amit kaptam általa, Na, az megmaradt! Tudok már másként magamra nézni. Amikor reggel felkelek, a tükörbe nézek gyűrött arccal, kócos hajjal. Akkor is látom már a mögötte megbúvó lényemet. Képes vagyok ezen mosolyogni, és ahhoz a benső fénylő részhez kapcsolódni. Hidd el, nem mindegy hogyan indul a nap! De erről azt gondolom, nem kell sokat beszélnem. Nem lettem több, és soha nem voltam kevesebb! Az mutatkozott meg, ami mindig is ott volt. A felszínre került, és felragyoghatott. Köszönet érte!

Drága Férfi társak! Segítsetek nekünk! Segítsetek nekünk erősíteni bennünk ezt a fényt, ezt a szikrát! Mert ha mi jól vagyunk az mindenkire hat, rátok, a családra, az egész világra. Emeljetek minket, hogy ebből ti is többet kapjatok. Kicsit el vagyunk veszve, ebben a rohanó világban. Önmagunkban, nőiességünkben. 

Érzelmekkel működünk, nem bankkártyával!

Drága Nő társak! Ébredjetek!!! Induljatok el a kapcsolódásra! Találjátok meg magatokat, hogy mindenki más is ezt tegye! Ne feledjétek el, ebben a kifordult világban az egyensúly így tud helyre állni!

Tisztában vagyok benne, hogy kaphatok hideget-meleget. De ez az ÉN megélésem!

Te meg eldöntheted, hogy a tiéd mi legyen!

Csodás utazást mindenkinek!!!

Tudatos fejlődés emberi mivolta

Az emberi élet a megszokott sémák, mintázatok, az inger-reakció szintjén működik. Mindenkinél más és más programok, beidegződések alapján. Az életünk folyamán neveltetésünk, szüleink hitrendszerén keresztül láttuk a világot, melyből felnőtté válásunk során az igenek és nemek, az úgy csinálom, vagy sem mint a szüleim, gondolatán keresztül ugyan csak mintázatokat hoztunk létre. De vajon igazak e ezek a sablonok, minden egyes helyzetre az életünkben? Vajon minden ugyan azzal a módszerrel tudunk e feloldani? És vajon minden élethelyzet is hasonló vagy ugyan olyan, mint az azt előzőleg megtörtént helyzet?

Az elme a hasonlóságokat keresi, és a túlélésre hajt. Egyetlen fő programja az életben maradása, a változatlanság a rendszer fenntartása. Olyan, mint egy számítógép, amibe a betáplált programok a gomb benyomásával, azaz egy élethelyzet egy feladat megoldásával veszi kezdetét. A sémák a hasonlóságok alapján próbálja rendszerébe beilleszteni és megoldani azokat.

Látható azonban, hogy ilyenkor a rendszer dönt! HELYETTED!

De ki is vagy te? Ki az, aki a jelenben a kérdést felteszi? Furcsa ürességgel tölt el a vizsgálódás érzése, mégis kíváncsiságot, figyelmet tol az előtérbe. Ott vagy lélegzel, s hallod, ahogyan a szíved dobban. Látod, ahogyan mozog kezed, lábad. De mégis ki az, aki mindezt figyeli? Mélységes csend. Mégis ez lehet az első tudatos tapasztalat önmagadról.

Amikor eljutsz erre a pontra, minden megkérdőjeleződhet benned. Amiben eddig hittél, ahogyan eddig működtél. Helyesen cselekedtél e? Minden felborulhat és átalakulhat. Tudom, félelmetesen hangzik, de mégis igaz! Hiszen ha változol, változik minden körülötted is. Elkezdesz olyan dolgokat észrevenni, meglátni, amik mindig is ott voltak, mégsem jutottak a közeledbe. Egy teljesen más szemszögből tudsz rálátni minden egyes pillanatodra az életedben.

Vajon akarod e? Nem tudom. De TE már érzed! Érzed, hogy sokkal többről van itt szó, mint szavakról, mintákról, programokról. Itt egy olyan utazás veszi kezdetét, ahol másképpen fogod látni az életed, de legfőképpen saját magadat! Mert egy olyan lehetőséggel ajándékozod meg magadat, amiben TE fogsz tudni kiteljesedni, TE fogsz megerősödni, és Te fogsz tudatos teremtő részévé válni az életednek!

Az idő itt van!  Az ITT és MOSTban! 

©  Wallner G. Ildikó Holisztikus léleksegítő, Médium.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el