Akik éltek a lehetőséggel,

és ahogyan változott az életük...

Veréb Tamás         és       Klajkó Szandra

"Nekem a nyugalmat és a kikapcsolódást hozták ezek az alkalmak, és valószínű nem az utolsó volt. A nagy pörgésben jól esik kikapcsolni és ez nem megy magamtól, ilyenkor van szükség rád és ezekre az alkalmakra."V.T.

"Összehangolja a testem és a lelkem a kezelésed, és helyre állította az egyensúlyomat. Azóta ritkábban esek ki belőle"K.Sz.


"Életem egyik, eddigi legnehezebb időszakában, egy veszteség után, egészségügyi gondokkal fordultam Ildikóhoz. Előtte már megfordultam néhány helyen, kipróbáltam ezt-azt, mégsem oldódott meg a helyzetem, nem jött az igazi megnyugvás. Ildikó segítségével már az első egyéni meditáció alkalmával feltárult a problémám oka, szembenéztem a félelmekkel, üzeneteket kaptam, segítségével kiiktattam a rossz érzéseket. A foglalkozás addig tartott, ameddig számomra szükséges volt. Nem siettetett, nem akart rám erőszakolni semmit, ott volt velem, fogta a kezem, segített megértetni a történéseket. Már az első alkalom után, úgy jöttem el tőle, mint akit kicseréltek. A következő napokban pedig csak fokozódtak a bennem lévő jó energiák, felszabadultam, éreztem, hogy valamit, amire nem volt szükségem és nem volt rám jó hatással, azt letettem. Igazából nagyon szerettem volna egy célt elérni, végre magamévá tudni, de ahogy telt az idő, úgy éreztem megtorpantam, kell egy kis segítség, így újra ellátogattam Ildikóhoz. Ismét üzenetek tömkelegét kaptam, megnyilvánulásokat, amelyek sejtették, hogy a cél, amit szeretnék az úton van felém. Újfent pozitívan, mosolyogva, megerősödve jöttem el tőle, hiszen olyan érzéseket éltem meg a "kezelés" alatt, hogy már tudtam hinni vágyam beteljesülésében. Aztán kis idő elteltével, egyik nap megváltozott minden, megtörtént a csoda, a cél, a vágy, ami annyira régóta dédelgetett álom volt végre valóra vált...és azóta én vagyok a világ egyik legboldogabb anyukája!  :)             Hálásan köszönök mindent, és ha újra szükségét fogom érezni, tudom, hogy hozzá bármikor fordulhatok!" B.Rita

S.Gábor

" Sokat köszönhetek Ildikónak, igazából ő vezetett rá mindarra, ami ma a legtöbbet jelenti számomra. Jelen volt a nehézségeimnél, az útkeresésemnél és tanított, rávezetett eseményekre, technikákra, melyek hozzásegítettek mind ahhoz, amit ma már magaménak tudhatok. Energiát, időt nem kímélve foglalkozott velem, feltárva az információkat számomra ahhoz, hogy megértsem önmagam működését, a kapcsolati technikámat a magasabb tudatosságú világok felé. Rengeteg élmény maradt meg a kezdeti időszakból, melyet soha nem fogok elfelejteni. Ha gondom, elakadásom van, mindig fordulhatok hozzá... ez az élete, hogy segítsen nekünk, állandó tanulóknak fejlődni és átlépni önmagunk akadályain."
 


Sz. Kriszti

"Dédelgetjük, ringatjuk a problémáinkat...bár néha egész hangosan sírnak, de azt gondoljuk, még el tudjuk altatni őket. Aztán van egy pillanat, amikor már tényleg kezdenünk kell velük valamit. Ekkor kaptam ajándékként Ildikó meditációját, és Rajta keresztül az Égiek segítségét. Amitől zseniális, hogy nem akartak helyettem semmit sem elrendezni. A feladat megoldása végig az enyém maradt, csupán az utat mutatták meg, azt az utat, amit magamtól, a saját gátjaimtól nem láttam. Amitől különleges, az a tiszta, segítő szeretet érzése, aminek megélése már önmagában is gyógyír. Most olyan érzés, mintha csak áthullámoznék egyik percből a másikba. Könnyű, és örömteli. " 

P. Ildikó

"Volt célom, mikor legelőször jelentkeztem Ildihez. Aztán a cél elcsendesedett és megnyílt a lehetőség. Hogy történjen, aminek ott és akkor eljött az ideje.

Az ő személye, a tér, amit létrehozott számunkra, a zene...... mind mind segítettek nekem. Hagyni, hogy felhozhassam, ami egy ideje már jelzett nekem: életem mindennapjaiban hol egy kis szorongás, hol értetlenség. Én pedig nehezen viselem, viseltem a "nemtudom" válaszokat.

Legelőször egy keddi csatornázott közvetítésen voltam Ildinél. Megtapasztalhattam, összefoglalva meghallgathatom keddenként, amit érzek, mi játszódik a nagyvilágban, így bennem is az aktuális időszakban. A bizalom tehát adott volt számomra őfelé. Bíztam önmagamban is. Jó helyen vagyok.....

Tudtam. Ilditől, Ildi által megkapom az aktuálisan engem foglalkoztató problémák megoldását, okát. Igen, én szeretek tudni. Számomra a tudás hozza a megértést, a "feloldozását" egy-egy eseménynek az életemben.

Elkezdtük.... igen. Az Ildinél bizony közös munka van. Ennek pedig én nagyon örültem. Tudatosan, a magam 48 földi évével, bizony nekem is oda kellett tennem magam. Az én részemet.....

Az idő nagyon gyorsan elröppent.

Tulajdonképpen nem történik semmi más, mint egy kis elcsöndesedés, magamba figyelés után én irányítom valahol. A lelkem? A testem által. A drága..., Jelez. Hol egy nyomás, hol egy szúrás, bármi....

Honnan tudtam, hogy az oldások megtörténtek? A kör bezárult: A testem jelzett. Megérkezett a megnyugvás, a belső öröm, harmónia.

Mivel a vezetett meditáció egyfajta tudatos ébrenlétben történik, ezekre mindig vissza tudok emlékezni.

Tudom, bármikor kérhetem a segítségét. A test-lélek-szellem harmóniája, ami átjárja az ő segítség nyújtását.   Áldás érte "

L. Attila

Kedves Ildikó! A találkozásunk óta teljesen megváltozott az életem. 

A depresszióm teljesen megszűnt, a félelmeimet is legyőztem. Mindentől féltem, a sötéttől, a kutyáktól, a magasságtól és még sok mástól. 

Mostanra már csak a magasság okoz gondot, de ezt is jobban kezelem, ha szükséges, akkor magasra is felmegyek. 

Mindenhez bátrabban, nyitottabban állok hozzá. Sokkal több az önbizalmam, elégedett vagyok magammal. Az életet sokkal könnyebben és egyszerűbben fogom fel. Általában boldog vagyok, mert van rá okom és nem csinálok kicsi problémákból nagyot. Felvettek a városom egyik legjobb középiskolájába. Megtanultam értékelni és felismerni az életben a jó dolgokat. Rájöttem, hogy a legjobb dolgok nem vannak tőlem távol, könnyen elérhetőek. A találkozásunk előtt mindentől féltem, nem volt önbizalmam, és nem volt nyitva a szemem ahhoz, hogy megértsem, hogy milyen jó az élet. A kutyáktól féltem, most meg van egy vadászkutyám, akivel nagyokat sétálunk az erdőben, nem messze a házunktól. Gitározom szabadidőmben, de ez sem volt elképzelhető régen. 

Tourette szindrómám van, ami miatt kényszer mozgásokat kell csinálnom, de már tudom olyan jól kezelni, hogy ne vegyék rajtam észre, és hogy ne akadályozzon semmiben sem. 

A találkozásunk miatt megismerkedtem egy számomra új hittel, ami rengeteget segít nekem. 

Azért találkoztunk, hogy a tourette elmúljon, de helyette sokkal jobbat kaptam. Mintha egy új életet kezdtem volna el, minden más és minden jobb. Úgy gondolom, hogy megtanultam élni, és ez sokkal fontosabb, mint néhány kényszer. 

Ez mind a találkozásunk hatására történt, és én nagyon hálás vagyok. L.A.

Majoranna

"Egy belső filmen keresztül tudok rátekinteni az életemre, az érzéseimre, hitrendszeremre és a biológiai testemre.

A bennem lévő történések szimbólikus lenyomatokat hagynak az egyes csakrák területein. Olyan mintha egy személyben lennék én a belső gyógyító, a filmet kívülről néző és az aktuális élményben résztvevő, mindig abban a korban, ahol történt a korábbi esemény. Ez egyszerre vicces, meghökkentő, katartikus, felszabadító és gyógyító. Hol nevetek önfeledten, hol zokogok,mint egy kisgyerek, s oldódnak ki belőlem a megkövesedett, árnyákként bennem rekedt történések, lenyomatok.
S közben a médiumi közvetítés szinte kirepíti a lelkemet a feltétel nélküli szeretetbe, és minden világos, tiszta lesz, de nem a szavak tudatos értelme miatt, hanem ahogy egy rövid időre visszakapcsolódom ahhoz a REND-hez, amelytől eltértem, letértem, de belül érzem, hogy eredendően bennem van. Jó erre emlékeztetni magam újra és újra!" 

Cs. Timi

"Egy bizonytalan, kissé döntésképtelen időszakomban fordultam Ildihez. Magamban konkrét problémát fogalmaztam meg, de kiderült, hogy a kezelés alatt nem arra fog fény derülni, amit én szeretnék, hanem aminek épp akkor ki kell derülnie. A meditáció kellemes volt, Ildi segített, útmutatást adott és rajta keresztül váratlan üzeneteket kaptam, amik mégis nagyon aktuális problémára világítottak rá. Az egyik ilyen kifejezetten kötődik is az eredeti problémámhoz, és sokat segített abban, hogy előre tudjak jutni és bizonyosságot nyerjek. Egészen elképesztő, hogy milyen energiák mozdultak meg, mert már a meditációt követő napon furcsa dolgok kezdtek el történni, amik mind afelé kezdtek el sodorni, amiben előtte nem hittem eléggé, amiben nem mertem lépni. Tényleg egy kicsit kerekebb lett minden és egy jó időre elég energiát kaptam, hogy haladni tudjak. Nagyon szívesen fordulok máskor is Ildihez és szívből ajánlom másoknak is! Timi"

B. Mónika

"Számomra az első nagy felismerés az volt az Ildikóval való munka során, hogy képes vagyok tenni saját magamért, van elég erőm, van mihez nyúlni, vannak eszközeim. 

Úgy tud támogatást nyújtani, hogy közben nem érzem, hogy gyenge vagyok és támogatásra szorulok.

Köszönök mindent."

F. Mariann

"- A kezelés szeretettel-teli, azt az érzést adta nekem, mintha "Hazaérkeztem volna"

Ildikó ütős, erős energiákkal dolgoziknagyon átjön a szeretet-energia,

- olyan kérdésekre is megkapom a választ, melyet senki másnak nem tehetek fel, ezért minden szó Kincs.,

- Munka a javából, itt nem csak ülsz és megkezelnek, itt a kezelt személy is tanul, figyel, fókuszál és tudatosul!

- A "miért"-ekre válasz, a változásra útmutató!  Hálásan köszönöm "

H. Anikó

"Ildikóval 2014. decemberében ismerkedtem meg. Jött egy hírlevél médiumi közvetítésről. Pontosabban többször jött, de az volt, amin valamiért nagyon megakadt a szemem és elmentem. Ildikó erre azt mondaná hívást éreztem. Fogalmam nem volt róla, milyen lesz, de mentem, egyszerűen azt éreztem, mennem kell. Érdekes este volt. Olyan, amikor a tantuszok hirtelen leesnek. Sikerül választ kapni egy Téged foglalkoztató kérdésre, el tudsz végre engedni olyan dolgokat, amihez már rég nem kéne ragaszkodni, vagy felszínre törnek olyan dolgok, amiket magadba temettél, de nem oldottál meg, csak nem foglalkozol vele, mert az sok munkával jár, esetleg fájdalmas. Aztán csak csodálkozol, hogy az élet az orrodra koppint, először csak kicsit, aztán nagyon, végül kiüt.
Nem kell megvárni. Sok lehetőség van a megoldásra, a tárház kimeríthetetlen, csak le kell venni a polcról, azt ami Neked szól.
Ildikó Holisztikus gyógyító, Tisztán látó és érzékelő, Médium. Ezen kívül végtelen nyugalom, emberség és szeretet árad belőle. Jó érzés a közelében lenni, biztonságos.Tegnap este volt egy mondat, ami nekem hozott ott, és akkor egy felismerést, arra a helyzetre, amire a megoldást keresem. Ma visszahallgattam a felvételt és nem hallom a mondatot. Minden bizonnyal tudat alatt beépült és dolgozik, vagy csak tegnap volt fontos. Ahogy Balogh Béla mondja, bármire is van szükségem megkapom azt megfelelő helyen, időben és összefüggésben. Hálásan köszönöm! 

Cs. Csilla

"Az én utam kb öt évvel ezelőtt indult, amikor úgynevezett automata üzemmódból,kezdtem átkapcsolni a tudatos életre. Addigra már annyira foglalkoztatott az életem alakulásával kapcsolatos kérdésekre a válaszok megtalálása, hogy nem volt ennél fontosabb számomra. Rengeteg tanítást elolvastam, meghallgattam, és mindegyikből magamba építettem amiről úgy éreztem érint engem. Így haladtam lassan, de biztosan. Azt kezdtem érezni, hogy a keresők számára mindig megjelenik a következő lépcsőfok, amelynek megtételét már képes kivitelezni. Egy ilyen lépcsőfok volt számomra az Ildikóval való találkozás is. Azonnal éreztem a jelenlétében (sőt talán már előtte is),hogy van dolgunk egymással. Az energia vagy inkább erőtér ami Őt körülveszi nagyon megindító volt számomra. Éreztem, hogy itt és most valami történik... és Ő képes hátralépni és átengedni magán az információt, ami az én fejlődésemet szolgálja. Azt kaptam amit nekem szántak, és nem azt amit vártam. Ez egy nagyon fontos momentum! Ha megengedjük az Ildikó jelenlétében sokkal jobbat kapunk, mint amire számítunk. 

 Meleg szívvel ajánlom Őt, Nektek! "



©  Wallner G. Ildikó Holisztikus léleksegítő, Médium.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el